Attilával 1985-ben ismerkedtem meg itt Szoboszlón. A művésztábor egyik meghívott alkotója volt és éppen a „Neptun városa” c. faliképét festette a gyógyfürdőben. Körülötte legalább egy tucat, a szomszédos presszóból kölcsönkért, fagylaltos kehely, melyekben festékek voltak, az éppen akkor használt rá jellemző pasztellszínek sorakoztak arra várva, hogy végre a mester őket is felrakja a többi szín mellé, ezzel beteljesítve sorsukat. (A poharakat meglátva egy kislány így kiáltott fel „Nézd apu a bácsi fagylalttal fest”) Majd, talán két év múlva, Rácz Gyuri, Gábor Áron utcai műhelyében találkoztunk újra. Ekkor már egy üveg általa oly szeretett vörösbor mellett beszélgettünk, ahogy illik a nagy diófa alatt. Hol van már az a diófa.! Ekkor mondta el hogy pár éve annak, hogy visszaköltözött Párizsból, ezért nem tudott még bekerülni neve a köztudatba de ez csak idő kérdése mondta bizakodva. A tokaji írótábor után, ahová rendszeresen meghívták hazafelé menet mindig felkeresett bennünket.
Budapesti lakásában, (ahol egy Szoboszlói kiállítás kapcsán ’93 ban felkerestünk), egy eléggé lerobbant Bartók Béla úti bérlakás, egyben volt raktár lakóhely és műhely is, ahol a Párizsból hazahozott öreg macskájával együtt éltek. Jellemző, hogy a lépcsőn felfele menet a zegzugos lépcsőházban amikor rákérdeztünk a hölgynek fogalma sem volt hogy lakik –e ott Joláthy nevű lakó. Ezen mint afféle kisvárosiak meglepődtünk, de csodálkozásunk nem tartott sokáig mert Attila már jött elénk. A lakásba a bejutás igen nehézkes volt, mert az egyik kiállítási anyag visszajött, a másikat még mi nem vittük el , így aztán oldalazva jutottunk a műhelybe, ahol nem ért meglepetésként , hogy az iszonyúan magas műterem fala tele képekkel sőt a földre asztalra mindenhova jutott. Csak a rajzasztal volt üdítően rendbe rakva. Ez olyan Joláthys volt tiszta mint a képei. Majd miután sikerült leülnünk, a leendő kiállítása kapcsán ő precízen mindent elmagyarázott még azt is megszabta , hogy a képeket milyen sorrendben kell az autóba berakni a befóliázott képek a gyengébbek kedvéért feltűnően be is voltak számozva . Majd a lelkünkre kötötte őnélküle nehogy felrakjuk…. Ez a ’93 –as kiállítás végül is nagyszerűen sikerült. Magával hozott négy szavai szerint teljes értékű szitanyomatot melynek „Hajdúszoboszló” volt a címe, (egyet természetesen nekem adott). Végül a megnyitó is nagyon szép lett. Azt mondanom sem kell, hogy a kiállítás lebontását sem engedte át nekünk, ő személyesen szedett le minden képet. Ezután is sokszor találkoztunk de mégis ’98-ban vártuk a legjobban, mert gratulálni szerettünk volna neki, mint az előző évi „Magyar szalon” fődíjasának. Helyette Tokajból, csak a halálhíre érkezett.